|
 Talán nem lövöm le a poént azzal, ha már az elején elárulom, hogy a Ghymes-tagok szerintem egyszerűen képtelenek arra, hogy rossz lemezt csináljanak. A zenekar egyik alapító tagja, Szarka Gyula zenés mesejátékot írt Arany János Toldijából. A frissen megjelent albumon zeneszerzőként és narrátorként van jelen, a további előadók pedig ismert színészek: Toldi szerepében Rátóti Zoltán; a király Stohl András, Toldi édesanyja Pápai Erika; Bence Szarvas József; Toldi György, a gazfickó bátty pedig László Zsolt.
Különös, hogy eddig senkinek nem jutott eszébe megzenésíteni ezt a remekművet, hiszen az ötlet tényleg adja magát, mert egy érző lelkű „szuperhősről” van szó, aki akár a mai korban is példakép lehet. Ráadásul köztudott, hogy a kötelező verseket sokan úgy tanulják meg, hogy valamilyen ismert dallamra fűzik őket, hogy jobban fejbe tudják vésni a sorokat. Annak idején a suliban nekünk is memorizálnunk kellett jó pár versszakot a Toldiból, és bár nekem dúdolgatás nélkül is ment, ez nem jelent semmit, hiszen irodalmár lett belőlem, azaz nyilván már kiskamasz koromban sem voltam teljesen „normális”, csak még nem tudtam róla...
Ennek a CD-nek tehát jó szövegírója van. Az akadémia nem véletlenül emelte duplájára a díj összegét Arany János esetében: tudjuk a suliból, hogy mindenkit meglepett ez a semmiből előpattant középkorú költőzseni, teljes vértezetben, tökéletes rímtechnikával és ellenállhatatlan mesélő kedvvel. A Toldi egyes soraiból szállóige lett, minden magyarnak a vérében van, hogy „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?” vagy „Rémlik, mintha látnám termetes növését”. Szarka Gyula lemezén ezekből a kulcsmondatokból lettek a refrének, a dalszövegek pedig a legfontosabb jelenetekből, azaz a zeneszerző dramaturgként is működött, rendkívül ügyesen és hatásosan.
A dallamok fülbemászóak, a szó legnemesebb értelmében. A Ghymesre jellemző széles látókör, a különféle stílusok és hangzások páratlan érzékkel történő szintetizálása karakteres, összetéveszthetetlen hangulatú dalokat eredményez. A lemez tele van jobbnál jobb zenei ötletekkel, lappangó és kitörő indulatok váltják egymást, minden dal az adott téma zsigeri részét ragadja meg.
És ami a legfontosabb: a kötelező olvasmányok iránt érzett általános averzió ellenére ez a lemez képes arra, hogy végig fenntartsa a figyelmet. Pedig 13 dalról van szó. Szépen kimunkált dalokról, amelyekben most is minden a helyén van, amelyek atmoszférát teremtenek, de ügyesen elkerülik az öncélúság buktatóit. Arany János nyelvezete és korhű hangszerek segítségével igazi irodalmi és történelmi kirándulás részesei lehetünk, egy jól megszerkesztett, kerek albumot kapunk. Mert sokféle stílus hallható itt, a reneszánsz kori zenétől a „tinódis” énekmondáson át a világzeneként aposztrofált, népzenén alapuló, de korszerű hangzású dallamokig. A hangszerek között ennek megfelelően megtaláljuk a csemballót, az orgonát, a dudát és a tárogatót is. Miközben azért nagyjából végig azt a bizonyos stílusteremtő Ghymes-zenét halljuk, amely hol emelkedetten ünnepélyes, hol intim hangulatú, hol pedig harciasan ropogós. Már az elejétől nem ereszt, a vége felé pedig, tulajdonképpen nem is tudnám megmondani, miért, de végleg elkap és hipnotizál. Olyannyira, hogy két hete állandóan ezeket a dalokat dúdolgatom.
Szarka Gyula Toldija az egyik legerősebb élmény, amely mostanában zenehallgatás közben ért.
Juhász Katalin |
