Furcsának tartom, hogy egyre többen kérdezik meg az embertől, miért is fontos számára, hogy Szlovákiában magyar legyen. Nem értik vagy nem akarják megérteni azt, hogy egy állampolgárnak lehetnek anyagi célokon túlmenő céljai is.

A közelmúltban például olyan kérdést szegeztek nekem, hogy miért is nem vagyok liberális. Nagyot nevettem a felvetésen, majd néhány dolgot világossá tettem. Furcsa lehet valaki számára, de az én véleményem szerint a mai liberalizmus, vagy inkább nevezzük neoliberalizmusnak, mérföldökre áll attól az eszmeiségtől, amelyet akár két évszázaddal a világtörténelem meghatározó alakjai képviseltek.

A nemzeti liberalizmus, de akár egy Montesquieu által képviselt irányvonalhoz még csatlakozni is tudnék, de napjainkra, mint oly sok minden más, ez a fogalom is kiüresedett. Sokan csak arra használják, hogy megmagyarázzák azt, ami felfoghatatlan. Na meg egyébként is. Ha poénosra akarnám venni a dolgot, akkor a híres mondásra hivatkozva azt is megjegyezhetem, aki tizennyolc évesen nem liberális, az bolond, de aki még tíz évvel később is liberális, az is hasonlóan nevetséges.

Az emberben ugyanis bizonyos értékek idővel rögzülnek. Ezek jelentik a határokat, a szabályokat, amelyek között élünk. Nem kényszeresen vállalt dolgokról van szó, hanem olyan értékekről, melyek között értékes életet tudunk magunknak elképzelni. Az egészséges nemzettudat is ide tartozik, hiszen az ember évezredek óta közösségeket alkot, amelyet szeretne megvédeni és ahol megtalálja saját magát.

Az ilyen csoportok célja a fejlődés, fennmaradás a tagok boldogulása. Sajnos egyre inkább azt vesszük észre, hogy sokak bármit képesek feladni, csak, hogy anyagi forrásaikat maximalizálják. Lassan oda jutunk, hogy az válik furcsává, ha az egyén megpróbálja szellemi értékeit megőrizni. Baj az, amikor megszólalunk és azzal is gond van, ha harcolunk a céljainkért.

Tudják, az őseim között szászok, szerbek, szlovákok és magyarok is vannak. Édesanyámat szlovák édesapja nem íratta magyar iskolába, hiába éltek egy színmagyar közegben. Meg is szenvedte ennek hátrányait, ezért mi már magyar iskolába jártunk és mindig büszke voltam arra, hogy ő ezt az utat választotta fiainak.

Megtanultam, és felső szinten beszélek szlovákul is, annak ellenére, hogy egyetemi tanulmányaimat egy magyarországi egyetemen végeztem, s dolgoztam teljesen szlovák közegben, ahol nem voltak nyelvproblémáim. Viszont akkor és most is biztos voltam egy dologban. A megmaradásunk záloga nem a szlovákokkal való feltételek nélküli együttműködés, hanem az érdekeink védelme. Azért, hogy jövőre is arról számolhassunk be majd az újságok hasábjain, hogy ha nem is sokkal, de növekedett a magyar iskolába íratott gyermekek száma.

Mindehhez persze az kell, hogy ne olcsó asszimilációt elősegítő módszereket alkalmazzunk, hanem vállaljuk kultúránkat, nyelvünket, s küzdjünk meg tisztességesen a jogainkért. Talán van még remény arra, hogy a korábbi írásaimban felvázolt közömbösség legalább bizonyos csoportokban megszűnjön.