|
 Idén 3677 kiselsős kezdte meg a tanévet az ország magyar tanítási nyelvű alapiskoláiban. Számuk 55-tel több, mint egy éve volt. Most zajlanak a beíratások, tehát még nem ismert, hogy idén hány magyar szülő választja a magyar iskolát gyermeke számára. Mindenesetre, a avalyi adatok talán adhatnak némi bizakodásra okot. Egyelőre azonban csak remélhetjük, hogy egyre több szülő megérti, amire a szakemberek évek óta figyelmeztetnek, vagyis hogy az anyanyelvi oktatás semmivel sem pótolható, gyermekünk kiegyensúlyozott fejlődésének, jó teljesítményének elengedhetetlen feltétele az anyanyelvi közeg biztonsága. Egy korábbi becslés szerint minden ötödik magyar szülő a szlovák iskolát választja, tehát döntésével figyelmen kívül hagyja gyermeke elemi érdekeit. Az idegen nyelvi közeg ugyanis károsan befolyásolhatja a gyermek fejlődését, s mindez tanulás- és viselkedészavart okozhat. Ez egyébként magyarázatot adhat egy következő becsült adatra is, amely szerint a szlovák nyelvű iskolák magyar diákjainak csak mintegy 30 százaléka jut el az érettségiig. Az iskolaválasztás fontosságáról a Dunaszerdahelyi Pedagógiai–Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ munkatársával, Hencze Angelika pszichológussal beszélgettünk.
Nagyon sok szülő úgy gondolja, hogy hatéves gyermeke ügyes és okos, mivel verseket, énekeket tud, tehát valószínűleg iskolaérett. Az alkalmasság megítélése azonban ennél összetettebb. Milyen feltételeknek kell megfelelnie a gyermeknek az iskolaérettséghez?
Valóban sok szülő azt hiszi, hogy ha a gyermeke kellőképpen kommunikatív, akkor minden rendben van, de ez megtévesztő is lehet. Az iskolaérettség megállapítása komplex alkalmassági tesztből áll, amely során a gyermek fizikai, pszichikai, érzelmi és szociális érettségét vizsgáljuk. Ma az az általános tendencia, hogy a szülők általában sokat törődnek a gyermekekkel, s ez pszichikai, érzelmi érettségükön meg is mutatkozik. Gondok elsősorban a szociális érettség terén vannak. Ez mindenekelőtt a feladattudatban, az alkalmazkodó képességben és a csoportban való érvényesülésben érhető tetten. A gyermekek nem tudják elfogadni, hogy a foglalkozásokon a figyelem nem csak rájuk összpontosul, hiszen a családban mást tapasztalnak. Csakhogy ezzel a szembesüléssel meg kell tudniuk birkózni. Ezért is fontos hatéves kor előtt az óvoda, a gyermekközösség, az általános tapasztalat szerint ugyanis azok a gyerekek, akik nem járnak óvodába, az iskolában nehezebben tudnak alkalmazkodni, kevésbé tudnak megfelelni a kihívásoknak, és sokkal több kudarcot, sikertelenséget élnek meg.
Az iskolaérettség terén a pszichológus javasolhatja, illetve nem javasolhatja a beiskolázást, a végső döntést azonban a szülő hozza meg. Mi a tapasztalata, hallgatnak a szülők a szakemberek véleményére?
Ez változó. Van, aki kikéri és el is fogadja a véleményünket, mert a legjobbat akarja a gyermekének. Vannak azonban szülők, akiknek bármilyen érvet felsorakoztathatunk, a pszichológus véleménye ellenére is beadják a gyermeküket iskolába. Sajnos, azt tapasztalom, hogy e téren az óvodák sem mernek konfliktusba kerülni a szülőkkel, tehát rájuk bízzák a döntést. Ezt a gondot nehéz orvosolni.
Minisztériumi szinten az elmúlt években sokszor elhangzott már az ígéret, hogy legalább iskola előtt kötelezővé teszik az óvoda látogatását, de a jelenlegi közoktatási törvény sem rendezi ezt a kérdést…
Határozottan úgy vélem, hogy legalább az utolsó évben fontos, hogy a gyermek óvodába járjon, mert a gyermek ott tanulhatja meg, hogyan kell közösségben létezni, a családi környezet ezt nem tudja biztosítani. Az óvodában szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átmenet. Céltudatosan gyakorlatokat végeznek a motorikus képességek, a pszichikai észlelés és a logikus gondolkodás fejlesztésére, s több más részképességre, s ezzel a gyerekeket az iskolára készítik fel. Ma már nagyon sok óvodában olyan fejlesztő programok is vannak, amibe bevonják a szülőket és a pszichológusokat is. A szülő tehát láthatja, hogy a gyermeke hogyan dolgozik közösségben, szembesülhet a hiányosságokkal is, s ennek fontos meggyőző ereje lehet a szülők felé, hogy gyermeküket akkor adják iskolába, ha érettek.
Egy időben azonban szinte divathullám volt, hogy a gyermekeket – érettségüktől függetlenül – később íratták iskolába. Mindennek megvan a maga ideje, az indokolatlan évvesztést nem tartom szerencsésnek.
Ha a gyermek erőfeszítés nélkül megfelel a követelményeknek, akkor nem indokolt a késleltetés. Ezeket a gyerekeket az óvodában már nem éri új impulzus, nincs motiváló erő, s ennek az iskolában lehetnek súlyos következményei, ugyanis az óvodában a gyerek megszokja, hogy könnyen veszi az akadályokat, és már nem biztos, hogy az iskolában fel tudja venni a kellő tempót, tehát kudarcok érhetik. Ezért fontos, hogy a szülő ráérezzen, mikor van az, amikor a gyermekét iskolába kell adni.
Kisebbségi közösségként számunkra meghatározó az anyanyelvi oktatás fontosságának hangsúlyozása, mert aki magyar iskolába jár, az többnyire megőrzi az identitását. Azon kívül, hogy a gyermek anyanyelvi közegben érzi magát a legnagyobb biztonságban, milyen szakmai érvek sorakoztathatók még fel az anyanyelvi oktatás mellett?
Sajnos, nagyon gyakori jelenség, hogy a szülők magyarként szlovák iskolába íratják gyermeküket, s a legtöbben e téren önfejűek, nagyon nehezen meggyőzhetők. Azt gondolják, egyszerűbb lesz a dolguk, ha a szlovák iskolát választják, s közben nem tudatosítják, hogy ezzel milyen hátrányos helyzetbe hozzák a gyermeküket. Nem mindenki képes gyorsan elsajátítani a szlovák nyelvet. Így ezek a gyerekek eleve lemaradással kezdik az iskolát. Nem értik, mi zajlik körülöttük, s ebből kifolyólag sok-sok kudarc éri őket, tehát sem a tanulást, sem az iskolát nem szeretik meg, s ez komoly kihatással van a későbbiekre is.
A legtöbb szülő – gondolom – még ma is azzal a tartalom nélküli butasággal érvel, hogy gyereke könnyebb érvényesülése miatt választja a szlovák iskolát. Holott nagyon sokan, akik magyar iskolába jártak, komoly szakmai karriert futottak be, de úgy tűnik, ennek sincs elég meggyőző ereje...
Sokszor elmondom a szülőknek, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, minél több nyelvet tudunk, annál jobban érvényesülünk. Az alapozó tudást azonban anyanyelvi szinten kell megszerezni. És e téren a szakmai érvek is egyértelműek. Sok szülő egyébként azzal érvel a szlovák iskola mellett, hogy maga is szlovák iskolába járt, így jobban tud majd segíteni gyermekének a tanulásban. Ettől azonban nem kell félni, magyar iskolai előképzettség nélkül is meg lehet birkózni a tananyaggal. Ma már vitathatatlan, hogy nagyon sok gyermekből viselkedészavart vált ki az idegen nyelvi közeg, mert nem tudnak teljesíteni, nincs sikerélményük, ezért ily módon hívják fel magukra a figyelmet. Ez egyébként a leggyakoribb gond. De érzelmileg sem olyan kiegyensúlyozottak, mint azok a társaik, akik anyanyelvükön tanulnak, sok gyermek elveszíti ebben a helyzetben az önbizalmát. És tanulászavart is okozhat, például áldiszlexiát, ez nem specifikus olvasászavar, hanem a nyelvtudás hiányával függ össze.
Ez az érzelmi és értelmi stresszhatás identitászavart is okozhat?
Egyértelmű, hogy a nyelvtudás hiánya miatti lemaradás kihat egyrészt az érvényesülésre és az önbecsülésre is, másrészt identitászavart is okozhat, hiszen válaszolni kell azokra a kérdésekre, hogy szlovák vagy magyar vagyok? Hová tartozom? A legtöbb ember számára, ilyen háttérrel, nehéz ezekre a kérdésekre egyértelmű választ adni.
A szakmai érvek mellett valószínűleg a szülők döntésére hatással lehet a személyes példa, a személyes tapasztalat is. Önnek is megvan a saját története, hiszen szlovák iskolába járt…
A döntésnek családi háttere volt, falunkban szlovák keresztanyám volt az óvoda igazgatója, szüleim ezért írattak szlovák óvodába, majd iskolába. Ugyanakkor én nagyon kommunikatív gyerek voltam, már az óvodában jól megtanultam szlovákul. Tehát a tanulás nem okozott gondot, inkább emiatt a viselkedés terén voltak problémáim. Az osztályban majdnem mindnyájan magyarok voltunk, talán még az órán is magyarul beszéltünk, lehet, ezért volt annyi figyelmeztetés az ellenőrző könyvemben. Az első gonddal az egyetemen szembesültem. Csoportgyakorlaton meg kellett indokolnunk, hogy a másikat miért fogadjuk el, vagy sem. Az egyik csoporttársam - akit barátomnak is tartottam - azt mondta, hogy nem szeret, mert magyar vagyok. Nagyon megdöbbentem, és tulajdonképpen akkor kezdtem foglalkozni azzal, hogy az egyik ember magyar, a másik szlovák. Aztán megismerkedtem a férjemmel, akinek nagyon fontos volt a magyarsága, és ez engem is szembesített ennek a fontosságával. Addig észre se vettem, hogy nem beszélek választékosan magyarul, hogy hol az egyik, hol a másik nyelvet használom. A férjem erre folyamatosan figyelmeztetett, rám szólt, hogy döntsem el, mi vagyok - szlovák vagy magyar?
A jelek szerint döntött, hiszen a gyerekei már magyar iskolába járnak.
Igen, mert az egyetemi tapasztalat és a férjem rádöbbentett ennek a fontosságára, arra, hogy megfogalmazzam magamnak, magyar vagyok, és kiálljak magyarságom mellett. Ma már büszke vagyok rá. De fontos az is, hogy a kultúrámmal tisztában legyek, és ennek egyik alappillére az anyanyelvű oktatás. Ennek a hiányát máig érzem.
Számon kérte a szülein valaha, hogy miért íratták szlovák iskolába?
Számon nem kértem, mert ők jót akartak, de ma már tudom, hogy nem jó döntés volt.
Volt rá példa, hogy tanulságként saját történetét is elmondta a szülőknek?
A gyerekek érdekében minden érvet megpróbálok felhozni, mert meggyőződésem, kevesebb gyerek kerülne hozzánk a tanácsadóba, ha anyanyelvükön tanulhatnának, csakhogy a szülők olyanok, mint a választók. Az ingatagokat meg lehet győzni, de aki elszánt, az meg sem akarja hallgatni érveimet. Nagyon sok gyereket kezelünk tanulászavarral, és ez összefügg az anyanyelvi oktatás hiányával. Sok vitám van a szlovák iskolaigazgatókkal is, hogy ne ígérjenek a szülőknek olyasmit, amit nem tudnak teljesíteni, ugyanis azzal hitegetik őket, hogy a gyerekek magyarul is beszélhetnek majd, esetleg magyar kört indítanak számukra. El sem lehet várni a pedagógusoktól, hogy két nyelven tartsák az órákat. Arról pedig ritkán esik szó, hogy a magyarok számára a szlovák idegen nyelv, tehát nem anyanyelvi szinten kellene tanítani, hanem idegen nyelvként.
Összegzésképp, mi a feltétele a gyerekek egészséges lelki fejlődésének? Mi a véleménye arról, hogy már a legkisebbeknél is a teljesítményorientáltság a legfontosabb?
Azt gondolom, néha a kevesebb több. A követelmény, a számonkérés helyett többet ér, ha a tanító néni megsimogatja, megdicséri a gyereket. A legkisebbek soha nem maguknak, hanem valakinek tanulnak, ezért is fontos, hogy megszeressék a tanító nénit, mert akkor megszeretik a tanulást is. A szülőknek viszont azt is el kell fogadniuk, ha gyermekük gyengébben teljesít. Ha a gyermek nem érzi a szülői szeretetet, akkor nem is képes kihozni magából a benne rejlő tehetséget. A túlzott elvárások helyett azt kell éreznie, hogy szülei megbíznak benne.
Molnár Judit, Szabad Újság |
