Ismét csak részmegoldások születtek az EU-csúcson - véli az európai elemzők széles köre, amelyek ugyan ideiglenes megoldást jelenthetnek, de a probléma igazi gyökereit továbbra is kezeletlenül hagyják.

Az amerikai szakemberek ennél is pesszimistábbak, és ez nyilvánvaló a vezető lapok cikkeiből is. Érezhetően nincsenek meggyőződve arról, hogy a múlt hét csütörtökön és pénteken hozott megegyezések a jelenlegi adósságválság végső megoldásai lennének (a cikk a Szabad Újság e heti számában jelent meg). Teszem hozzá, nem csak a tengerentúlon gondolják így, hiszen a tárgyalások hosszú sorozata, valamint a brit álláspont egyaránt jelzi, az Európai Unió továbbra is messze áll attól, amivé szeretne válni.

Ami viszont pozitívum, hogy az eurózóna tagjai szigorúbb költségvetési szabályokat, erőteljesebb költségvetési ellenőrzést és a szabályokat megszegő tagállamokkal szemben automatikus szankciókat fogalmaztak meg, ami a jövő tekintetében reményre adhat okot. Az igazi megoldásokat keresve viszont el kellene gondolkozni azon is, hogy a fegyelmezett államháztartási politika nem egyedül okozta a súlyos gazdasági problémákat, hanem az egyes országok belső piacán is rendet kellene rakni.

Erre viszont csekély esélyt látnak az elemzők, hiszen egy 27, nemsokára 28 tagállammal rendelkező EU országai társadalmi, kulturális és gazdasági normái annyira távol állnak egymástól, hogy a közös megállapodások gyakorlatba való átültetése lehetetlen küldetésnek tűnik. Ellenvélemények kapcsán pedig rögtön az egyes országok jövőbéli tagságát kérdőjelezik meg, ahogy tette azt Nagy-Britanniában a sajtó.

A félszázalékos költségvetési hiánykorlát vagy az a 200 milliárd euró, amely IMF-nek megkönnyítené a részvételét a válság kezelésében tehát csak sebtapasz, amelyeket már ismerünk. Lehet, hogy első ránézésre erősebb a korábbiaknál, s jobban elszorítja a vérző részt, de legfeljebb rövidebb ideig használható.

Felmerül hát bennünk újra a kérdés, hogy valóban fel kellene készülnünk az euróövezet, esetleg az EU szétesésére. Az egyszerű halandó feltehetően számol ezzel a forgatókönyvvel, bár igazából nem sejti, vajon milyen változások várhatóak. Ugyanakkor a brüsszeli apparátusok mindennapjairól olyan hírek látnak napvilágot a sajtóban, amelyek arról tanúskodnak, a felsőbb szinteken nyugalom van. Természetesen lehet ez stratégia is, hiszen kisebb bizonytalanságok is pánikhatást válhatnának ki, amely következményei súlyosak lehetnének.

Szlovákiában viszonylag keveset beszélünk a rosszabb variációkról. Pedig látszólag európai gazdasági ügy miatt búcsúzik a kormány, s októberben a parlamentben sokan megnyilvánultak a védősánc, kölcsönök kérdésében. Másrészt az is igaz, hogy széthulló EU nélkül sincs miért reménykednünk.

A jövő évi költségvetés ugyanis szlovákiai viszonylatban nem sok pozitívumot ígér, még akkor sem, ha papíron ellenzéki segédlettel sikerült elfogadni. Ez azt jelentette, hogy a SMER-SD is besegített, mely nagy eséllyel a jövő évtől kormányzási szerepet kap. Az ebben kijelölt prioritások, mint az autópályák építésének folytatása és a tanárok fizetésének emelése ugyan jól hangzanak, de az elmúlt évek tapasztalatai megtanítottak bennünket arra, ideje megvárni, mit is hoz a valóság.

Abban ugyanis csak kevesen bíznak, hogy a szlovák gazdaság szempontjából a jövő év bármilyen komolyabb volumenű előrelépést hozhatna, s amíg tizenhárom százalék körül mozog az országos munkanélküliség, akkor még a létező EU sem sokat segít az embereknek. Főként azokban a régiókban, ahol az országos átlagnál jóval magasabb a munkanélküliségi ráta. Azt már csak halkan tenném hozzá, hogy az ígért infrastrukturális beruházások központja nem ezen régiók lesznek.